Nem viccel Trump: ez az ország már retteg az új amerikai elnöktől
Az új amerikai elnök hamar megmutatta, hogy az Egyesült Államok érdekeit képviseli.
Az idén novemberben 10 197 import használt személyautó került forgalomba Magyarországon, ami októberhez képest 10, tavaly novemberhez viszonyítva pedig 21 százalékos visszaesést jelent – közölte a JóAutók.hu használtautó hirdetéssel foglalkozó portál csütörtökön az MTI-vel a DataHouse adatai alapján.
Halász Bertalan, a JóAutók.hu vezérigazgatója a közleményben elmondta, a határok szeptemberi lezárása jelentősen megnehezítette a magánimportot, ez az egyik oka annak, hogy már második hónapja számottevően kevesebb használt személygépkocsit regisztrálnak. További akadályt jelent, hogy a külföldről behozott használt autók első műszaki vizsgáztatását végző vizsgabázisok szűkös kapacitása miatt jelentős, egy hónapot is meghaladó várakozási idő alakult ki a Magyar Gépjármű-kereskedők Országos Egyesületének adatai szerint.
Ha ez a trend decemberben is fennmarad, év végére minimálisra szűkülhet, vagy akár el is tűnhet az eltérés a hazai autópark két fő forrását jelentő szegmensének összesített fogalmában.
A használtautó-import mértéke az idei év első tizenegy hónapjában összesen 120 461 darab volt, 17 százalékkal kevesebb az előző év hasonló időszakában regisztrált 145 194-es mennyiségnél. Ugyanebben az időszakban az újautó-eladások száma 115 317 volt, ami közel 19 százalékkal marad el az egy évvel korábbi 141 767-es értéktől.
(MTI)